Sok olyan ember van, aki nagyon kevéssel is gazdaggá tudja tenni a saját és a mások életét.

Japánban idősebb úriemberek egy csoportja rendszeresen összejött, hogy megbeszéljék a híreket, és teázgassanak. Egyik szórakozásuk az volt, hogy igen drága teafajtákat kutassanak fel, hogy azokból újabb ínycsiklandozó keverékeket állítsanak össze.

Amikor a legidősebbre került a sor, hogy megvendégelje a többieket, a legnagyobb ünnepélyességgel szolgálta fel a teát: aranydobozból mérte ki a leveleket. Mindannyian a legnagyobb elragadtatással dicsérték teáját, és tudni szerették volna, hogy milyen különleges kombinációból állította össze ezt a keveréket. Az idős ember mosolyogva így szólt:

- Uraim, a tea, amit Önök oly nagy élvezettel isznak, ugyanaz a tea, amit a parasztjaim isznak a birtokomon. Az élet legfinomabb dolgai egyáltalán nem drágák, és nem is nehéz őket megtalálni."

(Anthony de Mello: A csend szava)

2011. január 23., vasárnap

Blog indítás

Kedves Látogatók,

Napjainkban egyre jobban nő a teafogyasztók száma. A teacserje leveleiből készülő italok mellett, sokan fogyasztanak gyógynövényekből készülő teákat is. Szerintem a tea tényleg egy csodás dolog, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy a   blog címe Csodás tea legyen.


Ki hinné, hogy körülbelül 5000 évvel ezelőtt, véletlenül sodorta a szél, egy kínai császár éppen forrásban lévő ivóvízébe a tealeveleket. Így kezdődött minden, később Japánban is kialakult a tradicionális rituálé, a teaszertartás. Ami napjainkban is méltán híres. Európába a XVII. században jutott el a ma is közkedvelt ital.

A tea számos antioxidáns tulajdonságú vegyületet tartalmaz, melyek közül kiemelkedő a polifenol szerkezetű, flavonoid vegyületek koncentrációja.
A teának ezáltal szerepe van a daganatos betegségek megelőzésében, méregtelenít, erősíti az immunrendszert.
Élénkít.

A teának rengeteg változata létezik. Minőségben is van eltérés az egyes teák között.
Filteres tea helyett érdemesebb a leveles teát választani.

A tea elkészítése is változó teafajtánként, és azt is kevesen tudják, hogy attól függően, hogy milyen vízzel (pl.:csapvíz helyett, inkább ásványvizet használjunk) készítjük változhat a tea íze is. A csipkebogyót például sosem szabad forrázni, csak áztatni. Ez csak néhány példa volt arra, hogy hogyan lehet igazán finom teát készíteni. 
 
A téli időszakra tekintettel a herbateákról fogok írni a folytatásban.


Üdvözlettel:

Orsolya

Nincsenek megjegyzések: